Minden nap egy új lehetőséget rejt, amit használhatunk jó és építő dolgokra, de kevésbé építő dolgokra is.

Nem könnyű időszakot élünk, még ki sem lábalunk a koronavírusból, de máris itt van egy újabb esemény, ami befolyásolja a mindennapjainkat. Megmondom őszintén, hogy engem a koronavírus nem érintett meg ennyire, mint most a háborús helyzet.

Most nekem is nehéz a feladatomra figyelni, nehéz nem a híreket bújni. Az első pár napban nem tudtam semmi másra gondolni, csak erre. Olvastam a híreket, elemzéseket, de aztán rájöttem, hogy nem szabadna, hogy e körül forogjanak csak a gondolataim. Hisz a feladatok ugyanúgy fontosak, a családról ugyanúgy gondoskodni kell és történnek közben jó dolgok is, amikre ha most nem figyelek, nem élem meg most örömmel, boldogsággal, akkor ezek a pillanatok el fognak múlni és soha nem tudom újra élni őket.

Ez a pár sor nagyon megérintett ma:

Most így érzem magam, hogy el kell engednem az aggódást, vissza kell térnem a jelen helyzetbe, mert ez nem segít. Nem tudom megváltoztatni a dolgok kimenetelét, viszont egyvalamit biztosan meg tudok változtatni: a hozzáállásomat….

A hozzáállásomat az eseményekhez, a gazdasági hatásokhoz. Mert csak rajtam múlik, hogy hogyan élem meg ezt az időszakot. Közben eszembe jutott 2015 ősze is, amikor Budapestre érkezett az a sok ember… Akkor is pontosan ugyanezeket az érzéseket éltem át.

Azonban az, hogy elengedem az aggódást, egyáltalán nem azt jelenti, hogy hátradőlök és tétlenül várom, hogy a dolgok másképp legyenek. Nem, erről szó sincs. Folyamatosan vizsgálom önmagam, hogy milyen érzések jönnek fel bennem és azokat igyekszem átdolgozni, megdolgozni a pszichológussal illetve a személyiségfejlesztő képzésen. Mert igazi változást szerintem csak így lehet elérni, ha tudatosítom magamban, hogy mit váltott ki belőlem egy-egy esemény, de közben azon dolgozom is… Hogy legközelebb már hamarabb észrevegyem és tudjak másképp reagálni.