„A nők zöme csak akkor fordul szakemberhez, amikor már teljesen munkaképtelennek érzi magát és nem talál kiutat, mások- a bölcsebbek- akkor, ha fölismerik, hogy megfeneklettek egy bizonyos helyzetben, amelyet sürgősen meg kell érteniük és változtatniuk kell az életükön.”

Jean Shinoda Bolen

Mi nők, hajlamosak vagyunk a végletekig kizsigerelni magunkat. Gyakran erőn felül teljesítünk, bevállaljuk a feladatokat, mindent kézben akarunk tartani, mert azt hisszük, hogy akkor vagyunk jók. Sokszor még akkor sem állunk meg, ha már nem bírjuk, mert ott van bennünk az erős késztetés, hogy ezt meg kell csinálnom, más is bírja, meg különben is ennek készen kell lennie. De közben erősödik a frusztráció, hogy mit csinálok rosszul. A frusztrációt, a dühöt is elfojtjuk, mert tökéletes anyák szeretnénk lenni.

De a végletekig nem tudjuk terhelni önmagunkat….

Aztán jöhetnek a testi tünetek, a kimerültség, a kiégés. Általában ilyenkor már elgondolkozunk azon, hogy segítséget kérjünk. Ez sem késő, sosincs későn segítséget kérni. Azonban nyilván jobb lenne, ha már az első frusztráló érzések megjelenésekor megtanulnánk segítséget kérni és szakemberhez fordulni.

Mi jelentheti a megoldást?

Ilyenkor egy szakember a kérdéseivel, az értő, odafigyelő beszélgetéssel segíteni tud. Segít a benned lévő megoldást felszínre hozni, hogy valójában mi lehet emögött. Ugyanis az, hogy a végletekig kimerítjük és kizsigereljük magunkat, szintén nem véletlen. Lehet, hogy ezt láttuk gyerekként otthon, hogy ez a normális és ennek megfelelően cselekszünk felnőttként is. Lehet mögötte bizonyításvágy is, mert nem hiszed el magadról, hogy értékes vagy és így próbálod elérni azt, hogy más is értékesnek lásson.

Azonban nem kell, hogy ez legyen a valóság, ez legyen a jövő. Mindig van lehetőségünk másképp dönteni. A kérdés csupán az, hogy hajlandóak vagyunk-e vállalni a felelősséget a tetteinkért, hajlandóak vagyunk-e belátni, hogy ez már így nem oké nekem és inkább segítséget kérve változtatok.

Te hajlandó vagy elindulni az úton, hogy változzon az életed?