Bán-Horváth Ildikó

érzelmi intelligencia fejlesztő, személyiségfejlesztő

Kamasz gyereke van?

Kamasszal élni olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Egyik nap minden rendben van, beszélgetnek, viccelődnek, a másik nap pedig már éppen az ellenkezőjét élik. A kamasz semmi mást nem akar, csak egyedül lenni a szobájában és ha lehet, ne is szóljon hozzá senki. De legfőképpen a szülő ne. Vagy ha a teljesítményt nézzük: az egyik időszakban mindent megcsinál, jól teljesít a kamasz, a másik pillanatban pedig semmi nem érdekli. 

Ezt szülőként nagyon nehéz megérteni és elfogadni. Mert Ön csak jót akar, tudom.

Kamaszkorban a gyereknek muszáj távolságot tartani a szülőtől, mert csak így tud majd megfelelő módon leválni. Ebben az időszakban a gyerek nem feltétlenül a szülővel akarja megbeszélni a dolgait, valakinek a támogatására viszont szüksége van. 

Mit lehet akkor tenni?

Mutatok valami nagyszerű lehetőséget, amivel a kamasz gyereke, de Ön is sokat nyerhet!

"Kamasz támogató csoport"

mert
a

"megértett kamasz = megértő kamasz"

Miről szól a “Kamasz támogató csoport”? Mi az, amit nyerhet a gyereke az foglalkozások által?

Kamasznak lenni egyfelől öröm, másfelől nagyon kimerítő is tud lenni. A kamasz próbálgatja a szárnyait, keresi a határokat és keresi önmagát. Ki vagyok én? Ki vagyok a társaim szemében? Mennyit érek én? Ezek nagyon fontos kérdések egy kamasz számára. 

Hiába dicséri Ön, mint szülő a kamasz gyerekét, hogy ügyes vagy, okos vagy, szép vagy. Ő ezeket nem hiszi el és csak legyint erre. Ismerős ez Önnek is?

A „Kamasz támogató csoportban” górcső alá vesszük ezeket a kérdéseket és megismerheti az Ön gyermeke is az eddig rejtve maradt értékeit. Megtapasztalhatja, hogy a kis csoportban az ő véleménye is számít, nincs egyedül az érzéseivel és mások számára fontos, amit ő mond.

Ezáltal változhat a gyermeke énképe, identitása is.

A serdülő éppen válik le a szülőről, távolodik tőle (ahova majd visszatalál), direkt nem a szülőtől kér tanácsot. Ugyanakkor hiányzik neki az a védőháló, ami egészen eddig ott volt. A barátok nem mindig a legjobb tanácsadók. Valakire szüksége van a gyereknek. Ha ilyenkor rendelkezésre áll egy külső személy, egy jó szakember, az nagyon sokat tud jelenteni a kamasznak. Mert van, aki meghallgatja, aki nem ítéli el, bármit is mond, aki odafigyel arra, amit mond. Ilyenkor a segítő egy olyan személy lehet, akihez bármikor fordulhat a gyereke. Ez történik a „Kamasz támogató csoportban” is. Meghallgatjuk egymást, odafigyelünk egymásra, nem ítélkezünk, hanem segítjük egymást.

mikor találkozunk?

Mikor?

Jelenleg nincs aktuálisan meghirdetett csoport. Emailben tud információt kérni az induló csoportokról.

Hol találkozunk?

Hol?

Mosonmagyaróvár, Wittmann parkban lévő irodámban lesznek a foglalkozások

Hányszor találkozunk az "Elég jó kamasz Klubban"?

Hányszor?

Összesen 4 alkalommal találkozunk

Ki tartja a foglalkozást?

A foglalkozásokat Bán-Horváth Ildikó, érzelmi intelligencia fejlesztő, személyiségfejlesztő tartja. A Személyiségfejlesztő Akadémián végeztem, L.Stipkovits Erika és Weisz Ildikó Szilvia tanítványaként. Több évnyi önismereti hétvége, tréning és táborok után kezdtem el a Személyiségfejlesztő Akadémiát, ahol többféle módszert tanultam: egyéni fejlesztés szimbólumokkal, családállítás, iskolában alkalmazható kooperatív technikák, mindfulness.

A 2,5 év alatt nyújtott kimagasló teljesítményemért az oklevél átadón megkaptam az évfolyam “Kiváló hallgatója” plakettet is.

Különösen fontosnak tartom a fiatalok érzelmi intelligenciájának fejlesztését, szívügyem a fiatalokkal való munka, mert hiszem, hogy meghallgatással, valódi odafigyeléssel jobb irányba fordíthatóak a dolgok, képes lehet a fiatal másként dönteni. Ez az igazi küldetésem, hogy a fiataloknak támogatást nyújtsak, mert így lesz a felnövő generáció empatikusabb, érzőbb és ezáltal kiegyensúlyozottabb.

Érzelmi intelligencia fejlesztés iskolában

Miről lesz szó a 4 alkalom során?  

önismeret, önbizalom- "Elég jó kamasz Klub"
Önismeret, önbizalom

Mindennek az alapja, hogy jobban megismerjük önmagunkat, a saját erősségeinket, gyengeségeinket- amiből aztán erőt kovácsolhatunk.

Énkép, önértékelés, "Elég jó kamasz Klub"
Énkép, önértékelés

Milyennek látjuk önmagunkat, milyen a valódi énképünk és milyen az ideális énképünk. A kettő milyen távolságra van egymástól?

Szorongásoldás- "Elég jó kamsz Klub"
Szorongásoldás

Megnézzük, hogy milyen szorongásokkal küzdenek a résztvevők és ezek oldására különböző technikákat is mutatok.

Önbizalomnövelés- "Elég jó kamasz Klub"
Önbizalomnövelés

Ahogy dolgozunk a részterületekkel, úgy nőhet a kamasz gyerek önbizalma is.

Amit még bizonyára tudni szeretne a kamasz foglalkozásról:

Hány alkalmas a foglalkozás?

Összesen 4 alkalommal találkozunk, foglalkozásonként 1,5 órára. A csoportbizalom mélyebb kialakulása miatt mindegyik foglalkozáson ugyanazok a csoporttagok lesznek jelen. Ez azt jelenti tehát, hogy a jelentkezés mind a négy alkalomra szóló elköteleződést kíván.

Hány fős a csoport?

Max.4 fő vehet részt egy-egy csoportban, azért, hogy a lehető legnagyobb figyelem jusson egy-egy gyerekre.

Milyen életkorú tinik lesznek a csoportban?

14-17 éves kor közötti fiatalokat várok a csoportba.

Hogyan zajlanak a foglalkozások?

Beszélgetünk, meghallgatjuk egymást, reflektálunk egymás mondandójára, szituációs és egyéb játékokat játszunk. Közben észrevétlenül alakulhat, változhat a kamasz felfogása, identitása.

Mennyibe kerül a 4 alkalmas foglalkozás?

A 4 alkalmas foglalkozás ára 4000 Ft/ alkalom, azaz 16 000 Ft összesen. Ez tartalmazza az egyedi füzetet és tollat is, amit mindenki meg fog kapni az első alkalommal. A részvételi díjat a jelentkezés után kiküldött számla alapján előreutalással kell fizetni.

Meddig lehet jelentkezni?

Április 1-ig várom a jelentkezéseket.

Mit kell még tudni?

A foglalkozásokon minden résztvevő bátran kérdezhet. Az egyetlen rossz kérdés a fel nem tett kérdés.

Előmegbeszélési lehetőség a csoportba való jelentkezés előtt
Nem árulok zsákbamacskát! Jelentkezés után minden esetben egy 20 perces "Előmegbeszélési lehetőséget" biztosítok Önnek és a gyermekének. Ez egy 20 perces INGYENES beszélgetést jelent, amely során Önnek is lehetősége van megismerni engem, a módszereimet és ezáltal nyugodtabban, több ismerettel a birtokában tud döntést hozni!
Jelentkezem a „Kamasz támogató csoportba”

A jelentkezem gombra kattintva Önnek fizetési kötelezettsége keletkezik. 

A jelentkezés után pár napon belül minden információt emailben meg fog kapni tőlem.