„Az elfogadás azt jelenti, hogy átéljük a bennünk lévő szorongásokat és megkeressük a mögöttük futó programot, ezzel együtt az ítélet pozitív, ösztönző oldalát is.”

(Részlet L.Stipkovits Erika: Közelebb egymáshoz című könyvéből)

A napokban többször az elfogadás szón gondolkoztam, elmélkedtem. Régen mindig valahogy úgy fogalmaztam meg ezt, hogyha elfogadok valamit vagy valakit, akkor béke, harmónia van bennem. Most ahogy egyre inkább haladok a saját önismereti utamon, egyre komplexebben látom, hogy mit is jelenthet az elfogadás.

Most már azt gondolom, hogy elfogadni valakit annyit tesz, hogy tudatosítom azt, hogy ő ilyen, így tud működni és közben megvizsgálom azt, hogy a másik működése, tette belőlem milyen érzéseket vált ki. És azokkal az érzésekkel próbálok foglalkozni, hogy mi az oka annak, hogy így vagy úgy érzek. Azt tapasztalom, hogy amikor elfogadunk valakit, akár a párunkat akár egy nem annyira kedvelt ismerőst olyannak, amilyen, akkor már nem lesznek elvárásaim a másik felé, hogy neki így vagy úgy kell viselkednie…. És ez olyan felszabadító! Sokkal könnyedebben lehet így együtt élni valakivel. Olyankor már nincs bennem elvárás, hogy a másik miért nem úgy viselkedik, ahogy én elvárnám tőle. Mert ő egyszerűen nem tud más lenni. Csakis önmaga…. Amit én tudok tenni, az az, hogy megnézem, hogy az az érzés, ami a másik viselkedésének hatására megjelenik bennem, az micsoda és az az érzés honnan eredhet és éreztem-e már magam így máskor is.